A környezetvédelemre, fenntarthatóságra nevelés fontossága a korai életszakaszban

A környezetvédelemre, fenntarthatóságra nevelés fontossága a korai életszakaszban

Tudósok és kutatók állítják, hogy az utolsó órában vagyunk, ami Földünk jövőjét illeti. Az ember tevékenységeivel olyan mértékben mérgezi bolygónkat, melyet talán nem is tudunk már visszafordítani. Kiemelten fontos hát, hogy gondoljunk a jövőre, és élhető otthont biztosítsunk a következő generációk számára is. A XXI. századi nevelés egyik kulcseleme a környezetvédelemre, fenntarthatóságra nevelés, melyet nem lehet elég korán elkezdeni.

Az érzékenyítést már egész kicsi korban el lehet kezdeni. Az óvodában a gyerekekkel beszélgethetünk a szelektív hulladékgyűjtésről, válogatós játékot készíthetünk nekik, sőt, gyűjthetjük óvodai vagy csoport szinten szelektíven a hulladékot. Több intézményben papírgyűjtő versenyt is rendeznek évről évre, mely szintén jó motiváció lehet a fiatalabb generációnak. Hívjuk fel a kisgyermekek figyelmét a természet védelmére: vegyünk részt szemétszedő akciókban, tanítsuk meg nekik, miért nem okos dolog eldobni a szemetet, mutassuk be nekik a környék illegális szemétlerakóit, akár élőben akár képeket. Ezek nem csak elcsúfítják a környezetünket, de súlyos hatással vannak az ökoszisztémára is.

Az óvodás és kisiskolás gyermekek már megértik, hogy a vízzel spórolnunk kell, hogy el kell zárni a csapot, amikor szappanozzuk a kezünket, és fürdésnél, fogmosásnál is igyekeznünk kell minél levesebbet használni az értékes vízből. A korai szemléletformálással olyan alapok birtokába kerülnek a gyermekek, melyekre később építeni lehet, így a felnövekvő generáció már sokkal tudatosabb életet élhet, így megalapozva a bolygónk jövőjét.