A víz energiájának felhasználása
A vízerőműveket nagyobb folyók, tavak vagy magasan a tengerszint felett létesített mesterséges víztározók közelébe, illetve duzzasztógátak építésére alkalmas helyszínekre telepítik. A hasznosítható energia növelése érdekében a vizet gátak segítségével felduzzasztják, esetleg tárolják, és a vízerőtelepen a turbinákra ejtik, amelyek generátort meghajtva elektromos áramot termelnek. A hasznosítható esés (vízlépcsőmagasság nagysága szerint megkülönböztetnek kisesésű, közepes esésű és nagyesésű erőműveket. A vízerőművek szerteágazó környezeti hatásai miatt, csak igen gondos környezeti hatástanulmányok után létesíthetők erőművek.
Megújuló energiaforrás, mely azt jelenti, hogy gyorsan képes újratermelődni, szinte folyamatos energiával látja el az erőműveket. Ezekben a komplexumokban a víz erejét villamosenergia előállításához használják fel. Az áramló víz mozgási energiája megforgatja a turbinát, amely az áramot termelő generátorhoz kapcsolódik. Megépítése után az erőmű üzemeltetési költsége igen alacsony, így gyakorlatilag szinte ingyen lehet benne áramot termelni. Egyáltalán nem termel szén-dioxidot. A szén-dioxid-kibocsátások által is előidézett globális felmelegedés világszerte magasabb átlaghőmérséklethez és szárazsághoz vezet.
Legnagyobb vízerőművek Magyarországon:
– Kisköre, 26,9 MW kapacitás, (13,7 MW átlagtelj.) 120 000 MWh
– Tiszalök, 12,4 MW kapacitás, (8,4 MW átlagtelj.) 74000 MWh